A kaktuszok és pozsgások elterjedésének egyik legmeghatározóbb oka, hogy gyakorlatilag a kemény anyagoktól a tiszta homokig bármilyen talajban képesek megélni. Ennek ellenére akkor fejlődnek a legjobban, ha laza szerkezetű, jó vízelvezetésű földben vannak.

Kaphatóak úgynevezett kaktusz átültetésére alkalmas földkeverékek, amelyek szerintem kicsit drágák. (Mellesleg én azokat is lazítani szoktam homokkal vagy nagyon apró kavicsokkal) Az alábbi leírást követve bárki képes fillérekből elkészíteni egy a növényeknek megfelelő talajkeveréket:

Lakásban tartott növények esetében két rész lombföldhöz (ennek hiányában virágföldhöz) adunk egy rész mosott, durva szemű folyami homokot vagy 6mm szemcseméretű homokkőmorzsát. Kinti növénytartóba vagy ágyásba egy rész lombföldből, három rész tőzegből vagy fakéregből és egy rész mosott, durva szemű folyami homokból álló keveréket tegyél.

A kaktuszok és a pozsgás növények pusztulásának leggyakoribb oka a túlöntözés, ilyenkor a gyökerüktől felfelé egyszerűen elrohadnak. A kaktusztermesztőknek az úgynevezett nedvességmérő használatáta segít a föld nedvességének meghatározásában. Azonban ha nincs ilyen eszközünk az a legegyszerűbb, ha az öntözéssel várunk addig, míg a növény földje szinte teljesen ki nem szárad. A legtöbb faj hosszú ideig megél víz nélkül, így ha csak nem muszály ne öntözzd.

Én tavasszal és ősszel durván két hetente önzötöm meg őket, tépszert minden második öntözésnél kapnak. Nyáron a növények nem tudják felhasználni a felvett vizet, legtöbbjük ekkor is nyugalmi állapotban van, így csak nagyon minimális öntözést igényelnek. Télen szinte egyáltalán nem öntözöm őket, csak ha már nagyon száraz a földjük. Télen pár csepp víz is elég nekik, hogy a gyökerük ne száradjon ki. Emellett mindig figyelek arra, hogy lehetőleg ne legyen a növények alatt pangó víz, így nem kezdenek el rohadni.

A legtöbb kaktuszfaj és pozsgás növény legalább olyan érzékeny a hőmérsékletre, mint a fényviszonyokra. Legtöbbjük télen nyugalmi állapotban van, míg tavasszal és nyáron virágoznak és növekszenek. A rendkívüli hőség illetve a hideg hatására ez a természetes rend felborulhat és más évszakokban is bekövetkezhet egy nyugalmi állapot. Ez addig tart, míg a hőmérséglet ismét el nem éri a növekedéshez szükséges értéket (a legtöbb fajnál ez minimum 16 fok, a trópusi kaktuszok 21 fok felett fejlődnek).

Természetes élőhelyükön a kaktuszok nagyon változatos és szélsőséges hőmérsékleteknek vannak kitéve. Egyes fajokat (pl:Sempervivumok) télen hó fed, míg mások (pl: az Andokból származó Oreocereusok) nappal elviselik a perzselő napsugarakat, éjszaka pedig a fagyot. Megint mások (pl:Epiphyllumok) az egyenletesen meleg, párás esőerdőben élnek.

A legtöbb kaktusz és pozsgás jól fejlődik lakásban is, azonban meghálálják, ha késő tavasztól kora őszig a szabadban nevelkedhetnek. Télen amennyiben lehetőség van rá minimum 10 maximum 15 fokos hőmérségletű helyre telepítsd őket. Hidegebb vidékeken télire vedd be őket az ablakpárkányról, mert éjszaka túlságosan hideg lehet számukra és károsodhatnak. Az oszlopos testűek érzékenyebbek. Ha a fiatal hajtásokat fagykár érte, vágdd le őket.

Tavasszal és nyáron szeretnek kint lenni, de akkor is ügyelni kell arra, hogy ne kapjanak huzatot illetve hogy forró kánikula esetén árnyékoljuk őket (könnyen megégnek). Ha üvegházban tartod őket, fontos a rendszeres szellőztetetés, magas páratartalom mellett elrohadnak.

A legtöbb kaktusznak és pozsgásnak teljes napfényre van szüksége vagyis a szabadban érzik magukat a legjobban. Figyelj azonban oda a hőmérsékletre, legalább 16 fok kell nekik a megfelelő fejlődéshez. Amennyiben nincs kerted, az ablakpárkány is tökéletesen megteszi, itt azonban figyelni kell arra, nehogy megégjenek a növények. Üvegházban is tarthatóak, azonban nyáron az üvegházat is árnyékolni kell a megperzselődés megelőzése érdekében valamint jót tesz nekik a sűrű szellőztetés. Egyes fajok, főleg az esőerdőkből származók az átszűrődő szórt fényt kedvelik, őket tegyük üvegházakban a pultok alá, vagy árnyékosabb ablakba. Meleg éghajlatokon (itthon július-augusztusban) a legtöbb pozsgás állandó árnyékolást igényel, én ilyenkor árnyékosabb helyre viszem őket, hogy ne érje közvetlenül a nap. A kaktuszok és pozsgások nyugalmi időszakuk alatt (általában a legtöbbjüknél ez télen van, durván okt.végétől-február végéig) elviselik a kevesebb fényt. Mivel a téli napfény gyenge, az egyébként árnyékkedvelőket is kitehetjük az ablakba.

Néhány kaktusz (pl: Schlumbergera) illetve néhány pozsgás (pl: Crassula fajok) rövidnappalosak, csak akkor virágoznak, ha a nappalok hossza kevesebb, mint 12 óra. Megvilágításuk időtartamát virágzási időszakban korlátozni kell.

A kaktuszokon és pozsgásokon kívül talán nincs is még egy olyan növénycsoport, amely az évezredes környezethez való alkalmazkodás végett ennyire változatos formákat, fajtákat hozott volna létre. Tudjuk-e azonban mik az azonosságok és különbségek e két növénycsoport között, mit is takar ez a kér elnevezés? A választ keresve vettem le a polcról Terry Hewitt Kaktuszok és Pozsgások című könyvét, aki a pozsgás növényeknél Hermann Jacobsen 1974-es Lexicon of the Succulent Plants című munkáját vette alapul; a kaktuszoknál pedig a Cactaceae Checklist kiadvány, amelyet David Hunt szerkesztett.

Pozsgásoknak (idegen szóval szukkulenseknek) azokat a szárasságtűrő növényeket nevezzük, amelyeknek valamely testrészükben vízraktározó sejteket találunk. Ezek a sejtek nedvesslget megkötő nyálkálval telt sejtek, amelyek lehetnek a gyökerekben, a szárban vagy a kevelekben. Testfelépítésük lehetővé teszi, hogy az ezekben raktározott vizet folyamatosan, szinte veszteség nélkül használják fel. Kedvezőtlen körülmények között anyagcseréjük minimálisra csökken, nyugalmi állapotba kerülnek. Legismertebb képviselőik a kaktuszfélék. A kaktuszokat a tövispárnák (areolák) különböztetik meg a többi pozsgástól.

Attól függően, hogy a növények hol tárolják a nedvességet, beszélhetünk szár-, gyökér- és levélszukkulensekről.

A szárszukkulenseknél, a növény szára alakult vízraktározó szervé, a kaktuszok szinte kivétel nélkül ebbe a csoportba tartoznak. Gömbölyű, oszlopszerű hajtásuk levéltelen, zöld színű, feladata közé tartozik a fotoszintézis. Kis testfelülete miatt szinte alig veszít vizet.

A gyökérszukkulensek vaskos gyökérgumókban vagy karógyökerekben tárolják a nedvességet. A talaj mélyén rejtőző gyökér védettebba

Szervusz, jó napot!

Ezt az oldalt azért kezdtem el írni, mert úgy gondolom nagyon sokan szeretik a kaktuszokat és pozsgásokat, azonban keveset tudunk róluk. Sokan csak egy-két fajt ismernek ezekből a különleges növényekből, pedig a valóságban több ezer faj létezik. A kis testű kaktuszok hozhatnak akkora virágokat, amelyek szinte teljesen eltakarják a növényt, de lehetnek apró virágkoszorúik is; lehetnek kavics alakúak vagy karcsú oszlop szárúak; lehetnek tövisesek vagy gyapjas (szaknyelven molyhos) levelűek. Annyira változatosak és különlegesek, hogy még a botanikusok számára is nagy feladat a rendszerezésük. Persze a kezdő gyűjtőknek nem is a növények nevei a fontosak, azonban egy komolyabb növénykertben már elengedhetetlen ezek pontos ismerete. Én évekkel ezelőtt hobbi szinten kezdtem el ismerkedni a kaktuszokkal és pozsgásokkal, azóta sokadik nemzedékem virul az ablakomban. Tartásukkal, betegségeikkel, életciklusaikkal kapcsolatos tapasztalataimat szeretném veled megosztani, és persze néhány szakkönyvet is segítségül hívok majd. Remélem kapsz egy kis segítséget saját gyűjteményed gondozásához.

Üdvözöllek felfedező egy elvarázsolt világban!