A kaktuszokon és pozsgásokon kívül talán nincs is még egy olyan növénycsoport, amely az évezredes környezethez való alkalmazkodás végett ennyire változatos formákat, fajtákat hozott volna létre. Tudjuk-e azonban mik az azonosságok és különbségek e két növénycsoport között, mit is takar ez a kér elnevezés? A választ keresve vettem le a polcról Terry Hewitt Kaktuszok és Pozsgások című könyvét, aki a pozsgás növényeknél Hermann Jacobsen 1974-es Lexicon of the Succulent Plants című munkáját vette alapul; a kaktuszoknál pedig a Cactaceae Checklist kiadvány, amelyet David Hunt szerkesztett.

Pozsgásoknak (idegen szóval szukkulenseknek) azokat a szárasságtűrő növényeket nevezzük, amelyeknek valamely testrészükben vízraktározó sejteket találunk. Ezek a sejtek nedvesslget megkötő nyálkálval telt sejtek, amelyek lehetnek a gyökerekben, a szárban vagy a kevelekben. Testfelépítésük lehetővé teszi, hogy az ezekben raktározott vizet folyamatosan, szinte veszteség nélkül használják fel. Kedvezőtlen körülmények között anyagcseréjük minimálisra csökken, nyugalmi állapotba kerülnek. Legismertebb képviselőik a kaktuszfélék. A kaktuszokat a tövispárnák (areolák) különböztetik meg a többi pozsgástól.

Attól függően, hogy a növények hol tárolják a nedvességet, beszélhetünk szár-, gyökér- és levélszukkulensekről.

A szárszukkulenseknél, a növény szára alakult vízraktározó szervé, a kaktuszok szinte kivétel nélkül ebbe a csoportba tartoznak. Gömbölyű, oszlopszerű hajtásuk levéltelen, zöld színű, feladata közé tartozik a fotoszintézis. Kis testfelülete miatt szinte alig veszít vizet.

A gyökérszukkulensek vaskos gyökérgumókban vagy karógyökerekben tárolják a nedvességet. A talaj mélyén rejtőző gyökér védettebba